Ez EP választás után több emberben, így bennem is kialakult egyfajta "váróterem" érzés a politikai élettel kapcsolatban. Ennek lényege, hogy nagyjából látni, hogy Fidesz kormány lesz, a többiek pedig rossz eredményt érnek el, stb. Lesz egy kis MSZP, egy erős, de ellenzéki Jobbik, stb. Mintha minden le lenne már játszva.
Azóta azonban úgy érzem, hogy mégsincs olyan, hogy stagnálás. Az SZDSZ eltűnt, viszontlátásra, az egy dolog. De folytatódik az MSZP egyre durvuló eróziója (ld Zuschlag és Hunvlad után Hagyó, fővárosi koalíció felbomlás), és tulajdonképpen nem lehet tudni, hogy meddig tart a leépülés. Nyilván van még botrány-potenciál, pl az ügyészség bármikor eljuthat a folyamatban levő terézvárosi nyomozások végére, hogy csak egyet említsünk.
Aztán azt is lehet látni, például a mai 56-os megemlékezéseken, hogy a Jobbikban van annyi erő, mint egy elsőlemezes, ám befutott punkzenekarban, miközben az Orbán-nóta kezd kicsit evergreen jellegű stadionzene lenni, nosztalgiaslágerek. A Jobbik dumái kb félpercenként adják a bizsergő tabudöntögetés (értsd: erőszakos utalások, rasszizmus, egyéd odabaszás jellegű dolgok) élményét a szimpatizánsoknak, abból a fajtából pedig Orbán csak nagyritkán süt el egyet-egyet (elszámoltatás, pl.). Hogy ez hogyan fog alakulni, nem tudom, és itt ennek a posztnak vége is van.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése