Szerintem a wikileaks a legnagyobb dolog, ami az utóbbi években történt a politikában.
Magyarországon 2006-ban egy beszéd szivárgott ki, egy politikustól. Ez a beszéd jelentősen befolyásolta a politikai életet. A mérsékeltek, a visszafogottak, és a gyávák átadták a jogos felháborodás terepét a szélsőjobboldalnak. A mainstream passzivitása, erkölcsi relativizmusa további táptalajt adott a rasszista, fasisztoid, és irracionális erőknek. Levonjuk a tanulságot?
A wikileaks működésben van. 250 000 dokumentum egy százalékát sem ismerjük. A dokumentumok háborús bűnöket, korrupciót, kémkedést fednek fel. Nem kérdés, hogy további fontos dolgok is ki fognak derülni.
A wikileaks azonban csak a szikrája folyamatoknak, amelyek semmilyen esetben sincsenek előre meghatározva. Legrosszabb esetben súlyos konfliktusok is indulhatnak államok között. A legjobb esetben pedig a jóindulatú emberek ébrednek fel, és nem engedik el a fülük mellett az újabb bizonyítékokat a világunk ostobadágáról, gonoszságáról, és a politikusok végletesen korrupt, erkölcstelen, és bűnös mivoltáról.
A kérdés az, hogy mi mit teszünk.
2010. december 12., vasárnap
HP
A Humanista Párt szüneteli a tevékenységét, jelenleg passzív. a szellemiségére szükség van.
Majd meglátjuk.
Majd meglátjuk.
2010. február 7., vasárnap
Humanista Párt, tényleg
miért nem indulunk a választásokon, és mi a viszonyunk a többi alternatív párthoz
A Humanista Párt nem indul a 2010-es országgyűlési választásokon. Egy kört kihagyunk. De hogy jutottunk ide, és hova tartunk?
A ferencvárosi biztató eredményeket követően, 2009 elején nehéz válaszúthoz ért a párt. Az Európai Parlamenti választásokon vagy a Lehet Más a Politikával, vagy a Tamás Gáspár Miklós fémjelezte Zöld Baloldallal működhettünk együtt. Az önálló indulás nemigen jöhetett szóba, ahhoz gyengék vagyunk.
Az LMP egy rendszerkritikus, fiatal, energikus partnernek igérkezett. A párt korosztályilag, kulturálisan sok vonatkozásban közel állt a HP-hoz. A ZB egy még radikálisabb, mélyebben rendszerellenes baloldali koalíciót hozott fel. Tamás Gáspár Miklós, a tervezett listavezető sorra ontotta az olyan megnyilatkozásokat, cikkeket, kiáltványt, amelyekkel gyakran jobban egyetértettünk, mint a saját magunk, a Humanista Párt által elmondottakkal. A ZB azonban szervezetileg korántsem mutatott olyan vitalitást, mint az újszerű LMP, és sok tekintetben egyszerűen egy kevésbé előkészített történetet jelképezett.
Nem volt egyszerű döntés, de végül az LMP-vel indultunk együtt, Lehet Más a Politika – Humanista Párt koalícióként. Kisebbik partnerként a közös lista harmadik, nyolcadik, tizenharmadik, és tizennyolcadik helyére adtunk jelöltet. Az együttműködés jól sikerült, sikerült összerázódnia a két csapatnak. Részt vettünk az LMP által megszervezett országos kampánykörúton. A HP-nak bizonyára hozzátette a magáét ahhoz, hogy a koalíció karaktere balra tolódjon, a rendszerkritika, a neoliberalizmus-kritika felé. A koalíció összességében 2,6%-ot ért el országos szinten, 75000 szavazat. A sikert az pecsélte meg, hogy egy parlamenti pártot meg tudtunk előzni. Egy reményteli pillanat volt, és mint tudjuk az LMP tudott élni a megnyíiló lehetőséggel, és odakormányozta a pártjukat, hogy most nem kizárt, hogy bejutnak a parlamentbe.
Az EP kampány folyamán számomra egyértelművé vált: a HP eljutott egy korlátig. Az a fajta szervezettség, amivel rendelkezünk – ami lényegében továbbra is egy nagy, bizonyos hadnemekben hatékonyan harcoló törzsre emlékeztet – ahhoz volt elég, hogy eddig eljussunk. Eddig elég, tovább már nem. Az LMP joggal irigykedett a humanista aktivisták összeszokottságára, a jó belső hangulatra, elkötelezettségre. De ezt egy nagy mértékben régi gárdával "könnyű". Mi irigykedhettünk az LMP gondjain: hogyan lehet ennyi új embert hadrendbe állítani. A HP nem volt készen arra, hogy integráljon új embereket.
Ezt a helyzetet erősítette a globális Humanista Mozgalom specifikus helyzete.
A Humanista Mozgalom az 1969-es születése óta történt legnagyobb kampányát szervezte épp: ez a Világ Körüli Menet a Békéért és az Erőszakmentességért. Miközben e globális próbálkozás magyarországi részét koordináltuk, a mozgalom elindított egy radikális átszervezési folyamatot.
Korábban a Humanista Mozgalom egy kettős struktúrában működött. Egyrészt létezett Humanista Mozgalom mint eszmeáramlat, mozgalom, határokon átívelő struktúrával bíró szerveződés. A mozgalom önmagában nem párt, nem civil szervezet, nem kulturális szervezet. Nincs központja, és nincs fizetett alkalmazottja. A Humanista Mozgalom tagjai azonban mindeféle szervezeteket hoznak létre. A Humanista Párt az egyik ilyen szervezet. A HP-nak szintén volt egy belső struktúrája. Ez a kettős struktúra a HP esetében azt biztosította, hogy az anyamozgalom befolyásolja/meghatározza a párt fő csapásirányát, részt vesz a stratégiai döntések meghozatalában. A kettősség előnye tehát az volt, hogy úgymond biztosította az irány stabilitását, a társadalmi gyökereket. A hátránya ugyanebből fakadt: egy új csatlakozó számára nem volt ennyire természetes az, ha olyanok is beleszólnak a döntésekbe, akik nem vesznek részt a párt operatív működtetésében. És innen nézve igaza is volt.
A HM úgy döntött, hogy megszünteti ezt a kettős struktúrát: legyenek mostantól csak a "szervezeteink": a Közösség az Emberi Fejlődésért, a Kultúrák Közeledése, a Tanulmányok Humanista Központja, a Háborúk és Erőszak Nélküli Világ, és a Humanista Párt. A Humanista Mozgalom továbbra is megmarad, mint eszmeáramlat, mint egy közös háttér: szervezetileg azonban megszűnik létezni. Ez nagy változás az eleve nagy mértékben az autonómiára épülő szervezetet átalakítja, és még horizontálisabbá teszi.
A korábbi működési mód felbolygatása rövid távon gyengíti a HP-t. Hisz korábban a Humanista Mozgalom jó része választásokkor részt vett a HP kampányaiban. Most, a szervezetek kihangsúlyozásával kevésbé számíthatunk a többi humanista szervezet aktivistáira mint pillérekre.
Ebben a helyzetben tehát kétszeresen nyilvánvalóvá vált: a HP-nek újra kell születnie. Túl kell lépni az eddigi korlátokon, és újra kell szerveződni. Megerősíteni a javaslatainkat, kidolgozni a részleteket, önképzéseket tartani, többet kommunikálni más országok Humanista Pártjaival, ahol már előbbre vannak. Elmélyíteni az gyökereket, megerősíteni az alapokat, stabilizálni a szervezetet, és természetesen növekedni - hogy messzebbre juthassunk vele.
A tapasztalataink szerint a választásokkal járó feladatok – ajánlószelvénygyűjtés, médiaszereplés, stb – alig összeegyeztethetőek egy újraalapozással. Dönthettünk volna úgy is, hogy azt az erőnket, amink van, teljesen átadjuk az LMP-nek, vagy a Zöld Baloldalnak, és velük együtt indulunk, az egyik szervezethez kötődve. Ehhez azonban igen nagy mértékű hasonlóságra lett volna szükség: kiváltképp most, amikor a szervezetet újraépítjük.
A Lehet Más a Polikában továbbra is előfordulnak a rendszerkritikus, vagy szociális indíttatású megszólalások. Azonban végső soron mégiscsak egy "intelligens, fiatal, zöld, pragmatikus", dehát mainstream alternatívát képviselnek. A "szimpatikusság" gyakran olyan irányba csúszik, ahol az ún. "rendszerkritika" csak az egyik fűszer marad. Ezt alátámasztja az LMP által folyamatosan hangoztatott "korrupciózás", azt a képzetet is kelti, hogy a hiba nem a rendszerben van, csak rosszul használják azt. Az LMP nyilván sohasem akart HP lenni. Ez egyértelmű. Számomra az a kérdés, hogy hol helyezkednek el egy olyan egyenesen amely egyik pólusát ez a rendszerkritika, a radikálisabb zöld gondolat, felforgató reformizmus helyezkedik el, a másik pólusán pedig a "szimpatikus európai reálpolitika hiteles arcokkal". Az én szemszögömből - és szerintem a HP szemszögéből - az előbbi az igazán érdekes.
A Zöld Baloldal radikális, azonban 2010. évi szervezettsége, összetétele sajnos a mai napig homályos maradt a számomra. A mozgalomba meglehetősen beágyazott emberként sem tudtam rendesen eligazodni a szervezeten. De az is igaz, hogy azelőtt, hogy elindult volna a ZB-vel való együttműködés esetleges komolyabb, mélyebb megfontolása, közben érett a döntés, hogy a HP eleve nem indul a választásokon.
Összességében tehát nincsenek meg a féltételei annak, hogy közösen induljunk egy másik erővel.
Mindemellett szurkolni fogok a barátainknak, akik megmérettetik magukat, és a magam részéről arra biztatok mindenkit, hogy a kopogtató-cédulákat adja le az LMP-nek vagy a ZB-nek - egyéni izlés, és elérhetőség függvényében.
A prioritás azonban számomra: dolgozni kell azonban egy Humanista Párt - és a nemzetközi Humanista Párt - létrehozatalán.
A Humanista Párt legalább rendszerkritikus, de még inkább: rendszerellenes. A formális demokráciát csak átmenetnek tartjuk a valós demokrácia felé. Párt vagyunk, de nem hiszünk abban, hogy a "hatalomra jutásnak" bármi valódi értelme lenne akkor, ha nem jár együtt a társadalmi alap megszervezésével, részvételével, aktivizálásával. Persze, jó dolog az, ha vannak másfajta hangok a képviselőtestületekben, legitim stratégiai lépés lehet, de önmagában nem vezet sokra. Nem akkor akarunk képviselők lenni, ha sikerült "jól eltalálni" az "üzeneteket", hanem akkor, ha sikerült az üzenetünk mellé állítani annyi embert, hogy megválasztanak.
Ellen kell állnunk annak a kisértésnek, hogy a „cool” témákat választjuk, a „necceseket” meg kerüljük. Igen, beszéljünk hajléktalanságról, szegénységről, és vagy globális igazságtalanságról: de akkor beszéljünk a tőke és a munka viszonyáról, ahogyan azt a Humanista Alapokmány teszi. Beszéljünk a békéről, de akkor beszéljünk szabadon például Izraelről és Palesztínáról is. Beszéljünk cigányságról, de akkor szerveződjünk cigányokkal. Beszéljünk munkásokkal, de akkor legyünk jelen a gyárakban, ismerjük meg a szakszervezeteket. Beszéljünk grassrootsról, de akkor találjunk vissza a kerületekbe. Törjünk ki pestről, vidékre! Beszéljünk arról, hogy a személyes és a társadalmi változás nem elválasztható, de akkor dolgozzunk a belső forradalmon is, de tényleg.
Ha ezt az irányt tartjuk, és akkor lesz Humanista Párt, és akkor hozzá tudunk járulni a hamarosan megalakuló nemzetközi Humanista Párt fejlődéséhez is. A törvény értelmében ismét megszünhet a HP, hiszen két rendes választáson nem állítottunk országgyűlési képviselőjelöltet. Ez előttünk álló újjáalakulás azonban többet jelenthet számunkra egy bürokratikus akadálynál: a harmadik Humanista Párt valóban egy új párt lesz.
Ez a bejegyzés nem lenne őszinte, ha nem tenném hozzá, hogy a feladat természetesen nehéznek tűnik. A helyzet egyszerre inspiráló és dezorientáló. Új taktikákat, terveket, és távlatokat kell keresni.A dilemmák egy része nyilván közös a humanista társaimmal, tágabban pedig azokkal, akik hasonló utakat keresnek. Személyesen mindez a keresés pedig azt jelenti, hogy azt a lendületet, amivel az előző életszakaszomban dolgoztam mint aktivista, fel kell váltani egy új, más minőségű lendülettel, más mélységű motivációval.
A Humanista Párt nem indul a 2010-es országgyűlési választásokon. Egy kört kihagyunk. De hogy jutottunk ide, és hova tartunk?
A ferencvárosi biztató eredményeket követően, 2009 elején nehéz válaszúthoz ért a párt. Az Európai Parlamenti választásokon vagy a Lehet Más a Politikával, vagy a Tamás Gáspár Miklós fémjelezte Zöld Baloldallal működhettünk együtt. Az önálló indulás nemigen jöhetett szóba, ahhoz gyengék vagyunk.
Az LMP egy rendszerkritikus, fiatal, energikus partnernek igérkezett. A párt korosztályilag, kulturálisan sok vonatkozásban közel állt a HP-hoz. A ZB egy még radikálisabb, mélyebben rendszerellenes baloldali koalíciót hozott fel. Tamás Gáspár Miklós, a tervezett listavezető sorra ontotta az olyan megnyilatkozásokat, cikkeket, kiáltványt, amelyekkel gyakran jobban egyetértettünk, mint a saját magunk, a Humanista Párt által elmondottakkal. A ZB azonban szervezetileg korántsem mutatott olyan vitalitást, mint az újszerű LMP, és sok tekintetben egyszerűen egy kevésbé előkészített történetet jelképezett.
Nem volt egyszerű döntés, de végül az LMP-vel indultunk együtt, Lehet Más a Politika – Humanista Párt koalícióként. Kisebbik partnerként a közös lista harmadik, nyolcadik, tizenharmadik, és tizennyolcadik helyére adtunk jelöltet. Az együttműködés jól sikerült, sikerült összerázódnia a két csapatnak. Részt vettünk az LMP által megszervezett országos kampánykörúton. A HP-nak bizonyára hozzátette a magáét ahhoz, hogy a koalíció karaktere balra tolódjon, a rendszerkritika, a neoliberalizmus-kritika felé. A koalíció összességében 2,6%-ot ért el országos szinten, 75000 szavazat. A sikert az pecsélte meg, hogy egy parlamenti pártot meg tudtunk előzni. Egy reményteli pillanat volt, és mint tudjuk az LMP tudott élni a megnyíiló lehetőséggel, és odakormányozta a pártjukat, hogy most nem kizárt, hogy bejutnak a parlamentbe.
Az EP kampány folyamán számomra egyértelművé vált: a HP eljutott egy korlátig. Az a fajta szervezettség, amivel rendelkezünk – ami lényegében továbbra is egy nagy, bizonyos hadnemekben hatékonyan harcoló törzsre emlékeztet – ahhoz volt elég, hogy eddig eljussunk. Eddig elég, tovább már nem. Az LMP joggal irigykedett a humanista aktivisták összeszokottságára, a jó belső hangulatra, elkötelezettségre. De ezt egy nagy mértékben régi gárdával "könnyű". Mi irigykedhettünk az LMP gondjain: hogyan lehet ennyi új embert hadrendbe állítani. A HP nem volt készen arra, hogy integráljon új embereket.
Ezt a helyzetet erősítette a globális Humanista Mozgalom specifikus helyzete.
A Humanista Mozgalom az 1969-es születése óta történt legnagyobb kampányát szervezte épp: ez a Világ Körüli Menet a Békéért és az Erőszakmentességért. Miközben e globális próbálkozás magyarországi részét koordináltuk, a mozgalom elindított egy radikális átszervezési folyamatot.
Korábban a Humanista Mozgalom egy kettős struktúrában működött. Egyrészt létezett Humanista Mozgalom mint eszmeáramlat, mozgalom, határokon átívelő struktúrával bíró szerveződés. A mozgalom önmagában nem párt, nem civil szervezet, nem kulturális szervezet. Nincs központja, és nincs fizetett alkalmazottja. A Humanista Mozgalom tagjai azonban mindeféle szervezeteket hoznak létre. A Humanista Párt az egyik ilyen szervezet. A HP-nak szintén volt egy belső struktúrája. Ez a kettős struktúra a HP esetében azt biztosította, hogy az anyamozgalom befolyásolja/meghatározza a párt fő csapásirányát, részt vesz a stratégiai döntések meghozatalában. A kettősség előnye tehát az volt, hogy úgymond biztosította az irány stabilitását, a társadalmi gyökereket. A hátránya ugyanebből fakadt: egy új csatlakozó számára nem volt ennyire természetes az, ha olyanok is beleszólnak a döntésekbe, akik nem vesznek részt a párt operatív működtetésében. És innen nézve igaza is volt.
A HM úgy döntött, hogy megszünteti ezt a kettős struktúrát: legyenek mostantól csak a "szervezeteink": a Közösség az Emberi Fejlődésért, a Kultúrák Közeledése, a Tanulmányok Humanista Központja, a Háborúk és Erőszak Nélküli Világ, és a Humanista Párt. A Humanista Mozgalom továbbra is megmarad, mint eszmeáramlat, mint egy közös háttér: szervezetileg azonban megszűnik létezni. Ez nagy változás az eleve nagy mértékben az autonómiára épülő szervezetet átalakítja, és még horizontálisabbá teszi.
A korábbi működési mód felbolygatása rövid távon gyengíti a HP-t. Hisz korábban a Humanista Mozgalom jó része választásokkor részt vett a HP kampányaiban. Most, a szervezetek kihangsúlyozásával kevésbé számíthatunk a többi humanista szervezet aktivistáira mint pillérekre.
Ebben a helyzetben tehát kétszeresen nyilvánvalóvá vált: a HP-nek újra kell születnie. Túl kell lépni az eddigi korlátokon, és újra kell szerveződni. Megerősíteni a javaslatainkat, kidolgozni a részleteket, önképzéseket tartani, többet kommunikálni más országok Humanista Pártjaival, ahol már előbbre vannak. Elmélyíteni az gyökereket, megerősíteni az alapokat, stabilizálni a szervezetet, és természetesen növekedni - hogy messzebbre juthassunk vele.
A tapasztalataink szerint a választásokkal járó feladatok – ajánlószelvénygyűjtés, médiaszereplés, stb – alig összeegyeztethetőek egy újraalapozással. Dönthettünk volna úgy is, hogy azt az erőnket, amink van, teljesen átadjuk az LMP-nek, vagy a Zöld Baloldalnak, és velük együtt indulunk, az egyik szervezethez kötődve. Ehhez azonban igen nagy mértékű hasonlóságra lett volna szükség: kiváltképp most, amikor a szervezetet újraépítjük.
A Lehet Más a Polikában továbbra is előfordulnak a rendszerkritikus, vagy szociális indíttatású megszólalások. Azonban végső soron mégiscsak egy "intelligens, fiatal, zöld, pragmatikus", dehát mainstream alternatívát képviselnek. A "szimpatikusság" gyakran olyan irányba csúszik, ahol az ún. "rendszerkritika" csak az egyik fűszer marad. Ezt alátámasztja az LMP által folyamatosan hangoztatott "korrupciózás", azt a képzetet is kelti, hogy a hiba nem a rendszerben van, csak rosszul használják azt. Az LMP nyilván sohasem akart HP lenni. Ez egyértelmű. Számomra az a kérdés, hogy hol helyezkednek el egy olyan egyenesen amely egyik pólusát ez a rendszerkritika, a radikálisabb zöld gondolat, felforgató reformizmus helyezkedik el, a másik pólusán pedig a "szimpatikus európai reálpolitika hiteles arcokkal". Az én szemszögömből - és szerintem a HP szemszögéből - az előbbi az igazán érdekes.
A Zöld Baloldal radikális, azonban 2010. évi szervezettsége, összetétele sajnos a mai napig homályos maradt a számomra. A mozgalomba meglehetősen beágyazott emberként sem tudtam rendesen eligazodni a szervezeten. De az is igaz, hogy azelőtt, hogy elindult volna a ZB-vel való együttműködés esetleges komolyabb, mélyebb megfontolása, közben érett a döntés, hogy a HP eleve nem indul a választásokon.
Összességében tehát nincsenek meg a féltételei annak, hogy közösen induljunk egy másik erővel.
Mindemellett szurkolni fogok a barátainknak, akik megmérettetik magukat, és a magam részéről arra biztatok mindenkit, hogy a kopogtató-cédulákat adja le az LMP-nek vagy a ZB-nek - egyéni izlés, és elérhetőség függvényében.
A prioritás azonban számomra: dolgozni kell azonban egy Humanista Párt - és a nemzetközi Humanista Párt - létrehozatalán.
A Humanista Párt legalább rendszerkritikus, de még inkább: rendszerellenes. A formális demokráciát csak átmenetnek tartjuk a valós demokrácia felé. Párt vagyunk, de nem hiszünk abban, hogy a "hatalomra jutásnak" bármi valódi értelme lenne akkor, ha nem jár együtt a társadalmi alap megszervezésével, részvételével, aktivizálásával. Persze, jó dolog az, ha vannak másfajta hangok a képviselőtestületekben, legitim stratégiai lépés lehet, de önmagában nem vezet sokra. Nem akkor akarunk képviselők lenni, ha sikerült "jól eltalálni" az "üzeneteket", hanem akkor, ha sikerült az üzenetünk mellé állítani annyi embert, hogy megválasztanak.
Ellen kell állnunk annak a kisértésnek, hogy a „cool” témákat választjuk, a „necceseket” meg kerüljük. Igen, beszéljünk hajléktalanságról, szegénységről, és vagy globális igazságtalanságról: de akkor beszéljünk a tőke és a munka viszonyáról, ahogyan azt a Humanista Alapokmány teszi. Beszéljünk a békéről, de akkor beszéljünk szabadon például Izraelről és Palesztínáról is. Beszéljünk cigányságról, de akkor szerveződjünk cigányokkal. Beszéljünk munkásokkal, de akkor legyünk jelen a gyárakban, ismerjük meg a szakszervezeteket. Beszéljünk grassrootsról, de akkor találjunk vissza a kerületekbe. Törjünk ki pestről, vidékre! Beszéljünk arról, hogy a személyes és a társadalmi változás nem elválasztható, de akkor dolgozzunk a belső forradalmon is, de tényleg.
Ha ezt az irányt tartjuk, és akkor lesz Humanista Párt, és akkor hozzá tudunk járulni a hamarosan megalakuló nemzetközi Humanista Párt fejlődéséhez is. A törvény értelmében ismét megszünhet a HP, hiszen két rendes választáson nem állítottunk országgyűlési képviselőjelöltet. Ez előttünk álló újjáalakulás azonban többet jelenthet számunkra egy bürokratikus akadálynál: a harmadik Humanista Párt valóban egy új párt lesz.
Ez a bejegyzés nem lenne őszinte, ha nem tenném hozzá, hogy a feladat természetesen nehéznek tűnik. A helyzet egyszerre inspiráló és dezorientáló. Új taktikákat, terveket, és távlatokat kell keresni.A dilemmák egy része nyilván közös a humanista társaimmal, tágabban pedig azokkal, akik hasonló utakat keresnek. Személyesen mindez a keresés pedig azt jelenti, hogy azt a lendületet, amivel az előző életszakaszomban dolgoztam mint aktivista, fel kell váltani egy új, más minőségű lendülettel, más mélységű motivációval.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)