2009. február 7., szombat

A kormány továbbra is megbízhatóan szállítja a muníciót a "takarodjhoz" + tanács a parlamenti pártok állítólagos lázadóinak + újak: lmp-s közlemény

A kormány ma példát mutatott hatalmi gőgből:
origo.hu: Üres papírokat kaptunk a Miniszterelnöki Hivataltól, amikor a 2006-os zavargások idején tartott kormányülések összefoglalóit kértük ki. Bár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a dokumentumot nem lehet teljesen titkosítani, a hivatal úgy érzi, teljesítette, amit a törvény előír, még úgy is, hogy minden szót kitörölt a szövegből.
Felesleges kommentálni.

Kapcsolható korábbi hír:
nol.hu: Az idén - a korábbi ígéretekkel szemben - nem készült el a korrupcióellenes intézkedéscsomag. A kormányfő még október végén helyezett kilátásba minden eddiginél "brutálisabb" fellépést, s bár az igazságügyi és rendészeti tárcától kapott tájékoztatás szerint dolgoznak a javaslatokon, a részletekről nem beszélnek. Csupán egy újabb határidőt közöltek: a tárca javaslata januárban kerül a kormány elé. Úgy tudjuk, a kormánykabinet már tárgyalt a csomag egy változatáról, de csupán annyit állapítottak meg, hogy a tervezetet még "érlelni kell".

Nem kis részben az időhúzás miatt látták úgy a tavaly nyáron létrehozott Antikorrupciós Tanácsadó Testület (AKT) civil tagjai, hogy ebben a munkában nem kívánnak részt venni, és Dénes Balázs, a TASZ elnöke, Alexa Noémi, a Transparency International vezetője, illetve Hack Péter büntetőjogász ki is lépett.


Eközben a szocik háza táján ismét megjelenik egyfajta "belső ellenzék". Szanyi Tibor parlamenti képviselő ágál a szabadpiaci kapitalizmus ellen. Ezzel kapcsolatban egy, egyszerű megjegyzésem és kérésem van, így innen. Ha bármely parlamenti párt bármely parlamenti képviselője ki szeretné mutatni, hogy ő másképp gondolkodik: akkor bizonyítsa be. Amíg pl Szanyi Tibor nem szavaz másképp pl TB-liberalizáció, vagy más emblematikus ügyben, addig zárójelbe kell tenni minden cikkét. Ez érvényes a többi frakció állítólagos lázadóira" is. Amíg szavazatokkal és tettekkel nem bizonyítanak, addig, hogy a szélsőjobbos bloggerek humoros szókincsével éljek, megmaradnak fotelforradalmároknak és szájkaratésoknak. Ja, és még egy elv, kiegészítésképpen: a másképpen szavazás csak akkor ér, ha a választások előtt legalább egy évvel korábban indul a változás-deviálás a pártvonaltól. Ez egyben azt jelenti, hogy tekintettel arra, hogy az EP választások fél év múlva vannak, innentől sajnos nincs mód arra, hogy a pártok belső ellenzéke számomra hiteles módon nyilvánuljon meg másképpen. Bocs. De annak ellenére, hogy cseppet sem hiszek a parlamenti pártok megújulásában, azoknak akik ebben hisznek, és netalántán őszintén teszik: sok sikert kívánok, bizonyítsák be, hogy tévedek.

És ha már fűzzük a gondolatokat.
Sokan figyeljük reménykedve az LMP alakulását. A minap megjelent egy gazdaság- és adópolitikával kapcsolatos közleményük. Érdemes átolvasni!

Nincsenek megjegyzések: