Hatalmas, fordított bankrablás Magyarországon

Mai hír - minden állampolgár hatvanezer forintot adományoz bankoknak. Ön is.

"Az IMF, az Európai Unió és a Világbank által adott összesen 25 milliárd dollárnyi hitel nyolcadrészének, 3 milliárd dollárnak megfelelő összeget, tehát nagyjából 600 milliárd forintot költi az állam a bankok megsegítésére."

Ami még döbbenetesebbé teszi az esetet: a bankok ezt nem kérték. A fent linkelt cikk is leszögezi: "a hazai bankok (...) erős fizetőképességi pozíciókkal rendelkeztek, amelyet (...) a mai napig fenn tudtak tartani." Ez tehát egy megelőzési ajándék. Nincs baj a bankokkal, nem kértek segítséget, de mi adnánk nekik. A három bank közül, aki kérhetne a pénzből - MKB, OTP, CIB - az utóbbi nem is kéri.

Nos, ezért mondhatjuk, hogy a jelenlegi rendszer, a neoliberális kapitalizmus egyszerűen perverz. Ezek az orbitális furcsaságok, hogy az egész világon azok kapnak segélyt, akik az egész világválságért felelősök. Miközben azon vitatkozunk, hogy a munkanélküli segélyért kelljen dolgozni (ott, ahol egyébként nem nagyon van munka), eközben az ott szóban forgó összeg tízszeresét odadobjuk a leggazdagabbaknak - a bankoknak. Ez egy kicsit olyan, mint az ExxonMobil vagy a GlaxoSmythKlyne költségvetési támogatása. Bár az ExxonMobil nagyobb cég, mitn amekkora ország Magyarország, mégis mi adunk nekik pénzt ahhoz, hogy itt telepedjenek le, itt teremtsenek állást.

És igen, van olyan logika, amely szerint ez megéri. Nekem is dolgozik ott két barátom is, nekik tök jó, adóznak is, meg minden. Nem azt kérdőjelezem meg, hogy a rendszernek van egy belső logikája. Csak azt mondom, hogy ez a logika perverz.

A jelenlegi rendszer lényege, hogy akkor vagy versenyképes (ami a legfontosabb érték, a túlélés záloga), ha a tőkének minél jobb körülményeket tudsz szavatolni. Ha kevesebb a környezetvédelmi szabály: versenyképes vagy. Ha könnyebb kirugni az embereket, lazább a munkajogi szabályozás, gyengébbek a szakszervezetek: versenyképes vagy. Ha hagyod, hogy éhbérért dolgoztassanak: versenyképes vagy. Ha adsz az Exxonnak pármilliárdot, és a bankoknak párszáz milliárdot: versenyképes vagy.

És eközben persze ne feledjük azt is, hogy "nincs pénz". Ne feledjük, hogy a rendszer védelmezői képesek minden piti szociális támogatást megvonni, mert "nincs pénz". John Emese, az SZDSZ fővárosi listavezetője, konkurensem a IX. kerületi választásokon a szemem láttára képes egyazon önkormányzati ülésen megszavazni több pénzt a négyes metróra, támogatni a többszázmilliárdos budapesti olimpia tervet (ami mögött a TriGránit, a MOL és társai vannak), és elmagayrázni, hogy miért kell csökkenteni a hajléktalan-szállók számát, miért kell megszüntetni a csupán pármillióból finanszírozott anya-gyermek krízisközpontokat. Erre azért emlékszem, mert ott voltam a közgyűlésen, ahol ez történt, az Utca Embere hálózat tagjaival (az archív képen az utcaemberés barátaim vannak, épp az említett fővárosi közgyűlésen ülünk, az akkori tiltakozásunk pedig itt olvasható).

Megintcsak hangsúlyozom: van ebben logika, és John ezt következetesen képviseli. Csak éppen ennek a logikának az eredménye az, hogy lefelé versenyzünk a többi országgal. Abban versenyzünk, hogy ki csinál rosszabb országot a népnek, és jobbat a tőkének.

Ezért kellene most elővenni mindazokat a szakértőket, gondolkodókat, akik évek óta javasolnak olyan intézkedéseket, amelyek nem jelentenek visszalépést az előző rendszerbe, de a jelenlegitől is elrugaszkodnak. Ilyen a Tobin adó javaslata, amivel a pénzügyi tranzakciókat adóztatnák meg. Ilyen a munkavállalók részvétele a vállalati döntéshozatalban, ami lehetővé teszi, hogy ne csak a spekulánsok döntsenek a vállalat irányáról, hanem azok is, akik ott dolgoznak. Ilyenek az alternatív bankrendszerek (szegények bankja, kamatnélküli bank, etikus befektetési csomagok, stb). Ilyen a pár bejegyzéssel korábban kifejtett új, öko-keynesiánizmus, amit Susan George javasolt. Ilyenekről lesz szó most pénteken a Gödörben, ahol előadást fog tartani Peter Wahl, a világkereskedelem és a nemzetközi pénzpiacok kutató-aktivistája, valamint a németországi G8-as ellencsúcs egyik szellemi atyja, és Joachim Becker, a közép-kelet-európai pénzcpiacok és gazdasági rendszerek kutatója.

Van alternatíva. Csak szembe kell szállni a saját hitetlenségünkkel, és azokkal, akiknek a status quo az érdekük.

Azt viszont, hogy a hatszázmilliárd forintot mire lehetne költeni, döntse el a kedves olvasó. Azoknak pedig, akik demagógnak tartják azt a felvetést, miszerint "ha a banknak lehet adni, akkor miért nem lehet másnak", azoknak, akik ezt az adatokon alapuló felvetést élből, pusztán ideológiai alapon lesöprik az asztalról, a szokás szerint azt üzenem, tisztelettel: te vagy a demagóg!