Obama erősebb fellépést igér a klímaváltozás ügyében. Annak viszont, aki ne bízná a klímát még egy ennyire igéretes politikus-jelenségre sem, mint Barack Obama, javasolom, vegyen részt a Klímaébresztő! filmhéten. Klassz ki program, országszerte lesznek kis magán-filmfesztiválok, és bárki bekapcsolódhat a szervezésbe.
Egy másik fontos civil kampány ami mostanság indul, az a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen. Úgy tűnik, hogy a feminista kampányolók elérhetik egy céljukat, egy hatékony távoltartási törvény megalkotását, melynek lényege az, hogy a hatóságnak hatékony eszköze ahhoz, hogy a bántalmazó családtagtól megvédje az áldozatot. Egy cikk alapján az eddigi törvény módosításával kapcsolatban többpárti egyetértés van.
A bejegyzésben említett akciók függetlenek a Humanista Párttól, viszont igen szimpatikusak.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: klímaváltozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: klímaváltozás. Összes bejegyzés megjelenítése
2008. november 20., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)