A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kapitalizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kapitalizmus. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. szeptember 26., péntek

Gabonafelesleg / többen éheznek

privátbankár:

"a következő időszakban igen megnehezülhet a közel egymilliárd rosszul táplált, illetve éhező ember élelmiszerrel való ellátása, mivel az adományozó országok csökkentik kiutalásaikat."

valamint:

Az élelmiszerek árrobbanása miatt világszerte 75 millióval nőhet az éhezők száma, ahelyett, hogy az ENSZ által elfogadott célok szerint 2010-re a felére csökkenne, pedig a cél megfelelő technológiával, a szükséges források megteremtésével elérhető lenne az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) álláspontja szerint.


index.hu:


A jó globális, régiós és uniós termés miatt kérdéses, hol talál piacra az idén megtermelt nyolcmillió tonna hazai gabonafelesleg, hangzott el az Agrár Európa Klub vitaestjén.

Cserbenhagyás

A hírszerzőn olvasom:

"Egy nemzetközi egészségügyi szervezet szerint több mint ötmilliárd dollárt kellene költeni évente a malária okozta halálozások megakadályozására."

Érdekesség:

ma az fenti összeg 120-szorosát, 700 milliárd dollárt kapták olyan amerikai bankok, akik rosszul üzleteltek.

Pedig a "Roll Back Malaria Partnership nevű szervezet szerint több mint négymillió emberéletet lehetne megmenteni 2015-ig, ha több pénzt szánnának szúnyoghálókra, gyógyszerekre és maláriaszűrésre."

Jó, legyünk egy kicsit pontosabbak:

A szervezet akciótervében azt javasolja, hogy 2009-ben 5,3 milliárd, 2010-re 6,2 milliárd, 2011 után pedig évi 5,1 milliárd dollárra kellene emelni a malária megfékezésére költött pénzeket. Ezenkívül további 8,9 milliárd dollárra lenne szükség a következő évtizedben a malária kezelésére alkalmas gyógyszerek kutatásához, valamint védőoltások és szűrőprogramok kidolgozásához.

Tehát összejön itt csaknem 50-60 milliárd is, egy kis ráhagyással. Ez már majdnem a tizede annak, amit hirtelen kaptak a bankok!

Jó, de ennyi pénzt nem lehetne előteremteni.

A Roll Back Malaria szerint a szúnyogok (Anopheles) által terjesztett betegség legalább 12 milliárd dolláros gazdasági veszteséget okoz évente az érintett afrikai országoknak.


Aham. Akkor biztos találtak valami megoldást.

Az egyes országok és a nemzetközi szervezetek tavaly 1,1 milliárd dollárt fordítottak a malária elleni küzdelemre.


A következtetéseket mindenki vonja le magának.

2008. szeptember 24., szerda

Így versenyzünk lefelé a tőke örömére

Két mai hír:

MNO.hu: Romániában jövőre megszüntetik a tőkenyereség-adót.


NOL.hu: A PricewaterhouseCoopers (PwC) adószakértői szerint jó irányba mutatnak, de a versenyképesség növeléséhez nem elégségesek azok a javaslatok, amelyeket a kormány az adócsomag keretében a parlament elé terjesztett.

"A tervezet egyszerűsítést hoz, viszont nem lendíti előre az országot a regionális adóversenyben. Az adócsomag a vállalkozások összterhelésének csökkentésére nem elegendő és egy sor további kérdést vet fel" - summázta véleményét Erdős Gabriella, a PwC cégtársa a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.