Az index részletesen ismerteti az Európa Tanács fajgyűlölet- és intolerancia-ellenes bizottságának Magyarországról szóló országjelentését.
A jelentés szerint a roma gyerekek túlreprezentáltak az állami gondozottak körében is. Ez részben abból is fakadhat, hogy a gyermekvédelmi hatóságok a veszélyeztetettség fogalmát nagyon szélesen, olykor kizárólag anyagi alapon értelmezik, így kilakoltatások esetén szinte biztosan gondozásba veszik a gyermekeket. A gondozásba vett roma gyerekek aránytalanul nagy részét sorolják be korlátozott szellemi képességűnek.
Az egész cikket érdemes elolvasni.
2009. február 25., szerda
2009. február 16., hétfő
Mire nevel az állam?
Németh Bori írt a hírszerzőn a prostitúcióról. Ez a rész különösen észbontó:
"A nevelőotthonok termelik ki az új generációt"
Az egyesület felmérése szerint a lányok körülbelül hatvan százaléka állami gondozott volt. Az intézetben töltött évek alatt sokszor írni-olvasni sem tanulnak meg. Földi nem egy ízben volt tanúja, hogy a lányok nem tudják aláírni, hogy átvették az egyesülettől kapott óvszereket, vagy éppen fejjel lefelé kezdték el olvasni a kezükbe adott tájékoztatót. A legtöbbjüknek már az intézetben megvolt a stricije. Ebben megerősít anonimitást kérő kísérőnk is, aki szerint a legtöbben szintén nevelőintézetből kerülnek az utcára, "a nevelőotthonok termelik ki az új generációt". 10-12 évesen megvan az első szexuális élményük, nemi betegséggel, mindennel együtt.

2009. február 13., péntek
Népszavazás?
Seres Mária elindított egy népszavazási kezdeményezést. A népszavazásra feltett kérdés:
Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?
Tegnap leadott közel hatszázezer aláírást az Országos Választási Bizottságnak. Így úgy tűnik, lesz népszavazás.
Ezt a népszavazást elég sokan támadták azzal, hogy mögötte a Tomcat-féle zöldpárt van. Az érvek elég meggyőzőek. Azt sem tartom kizártnak, hogy az adatokat valóban elmenti az említett párt, és felhasználja majd kopogtatócédulagyűjtéskor, választási célokra. Ez egy összeesküvéselmélet, nem tudom bizonyítani, de a tomcates-seresmáriás szálak, illetve a zöldpárt ferencvárosi bebukása (kb minden századik cédula volt rendben) erősítik a gyanút, hogy simli is lehet a dolog mögött. Ezért hát nemigen támogattam, támogattuk ezt a kezdeményezést.
De most új helyzet van.
Ha az Alkotmánybíróság nem cselezik közbe (mint a TB esetében, igen aggályos módon), akkor lesz népszavazás. És innen már mindegy, hogy ki mit tett az adatokkal (mert már megtette), ki a kezdeményező. Ha már van népszavazás, akkor a feltett kérdésre válaszolni fogok: igennel. Így tettem akkor is, amikor a Munkáspárt, a Magyarok Világszövetsége, vagy a Fidesz kérdezett: a feltett kérdésre válaszoltam.

2009. február 11., szerda
Hunvaldbűnözés
H. György, VII kerületi polgármester őrizetben van, mert úgy tűnik elcsalt egy milliárdot a kerülettől. Részletek minden hírportálon. Civil barátaim (Óvás, Nagydiófa utcaiak, Barát utcaiak, Védegylet, stb) és tényfeltáró ujságírók (pl Sipos Anett) sikere ez!
Azt nem tudom, hogy ilyenkor hogyhogy nincs magyarbűnözésezés? Ha roma teszi, akkor általánosítunk, ha magyar, akkor nem?
Mondhatná valaki, hogy ez nem erőszakos bűncselekmény, csak gazdasági. Szerintem meg a csaláslopás is erőszak, kiváltképp így, akkor ha egy kerület polgárainak a pénzét és vagyonát lopja valaki el. Ugyanis az a pénz életeket menthet és javíthat, ha az oktatásba, vagy egészségügybe fektetik, és nem a saját zsebükbe. Ez az a kerület, ami a hajléktalanság ellen úgy küzdött, hogy karfákat rakott a padokra, hogy ne lehessen rajtuk feküdni, aludni. "Szocialisták", persze. Gondolom "nem volt pénz" valami rendes intézményre. Kellett a sportkocsikra, mi?
Erőszakos bűnözők.
Humánus körülmények között letöltött szabadságvesztést kívánok Hunvaldnak, és jöhet a következő! Pl ott van a szomszéd Terézváros, ahol minden szoci-szdsz-es képviselő már gyanusított. (obligát, unalmas, és felesleges kiegyensúlyozottság kedvéért: a VII kerületben úgy tűnik a Fidesz is benne volt a buliban, különösen a 2002-2006-os osztály....de majd meglátjuk)

Új adók
Az index közölt egy jó kis összefoglalót az adóterhelések változásáról. Kiemelnék 1 elemet:
Éves szinten 10-15 ezer forinttal csökken a jövedelmük a minimálbér, illetve annak kétszerese között keresőknek. A módosabbak viszont örülhetnek: aki havi bruttó 250 ezret keres, annak éves szinten már 200 ezer forint a nyeresége.

2009. február 7., szombat
A kormány továbbra is megbízhatóan szállítja a muníciót a "takarodjhoz" + tanács a parlamenti pártok állítólagos lázadóinak + újak: lmp-s közlemény
A kormány ma példát mutatott hatalmi gőgből:
origo.hu: Üres papírokat kaptunk a Miniszterelnöki Hivataltól, amikor a 2006-os zavargások idején tartott kormányülések összefoglalóit kértük ki. Bár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a dokumentumot nem lehet teljesen titkosítani, a hivatal úgy érzi, teljesítette, amit a törvény előír, még úgy is, hogy minden szót kitörölt a szövegből.
Felesleges kommentálni.
Kapcsolható korábbi hír:
nol.hu: Az idén - a korábbi ígéretekkel szemben - nem készült el a korrupcióellenes intézkedéscsomag. A kormányfő még október végén helyezett kilátásba minden eddiginél "brutálisabb" fellépést, s bár az igazságügyi és rendészeti tárcától kapott tájékoztatás szerint dolgoznak a javaslatokon, a részletekről nem beszélnek. Csupán egy újabb határidőt közöltek: a tárca javaslata januárban kerül a kormány elé. Úgy tudjuk, a kormánykabinet már tárgyalt a csomag egy változatáról, de csupán annyit állapítottak meg, hogy a tervezetet még "érlelni kell".
Nem kis részben az időhúzás miatt látták úgy a tavaly nyáron létrehozott Antikorrupciós Tanácsadó Testület (AKT) civil tagjai, hogy ebben a munkában nem kívánnak részt venni, és Dénes Balázs, a TASZ elnöke, Alexa Noémi, a Transparency International vezetője, illetve Hack Péter büntetőjogász ki is lépett.
Eközben a szocik háza táján ismét megjelenik egyfajta "belső ellenzék". Szanyi Tibor parlamenti képviselő ágál a szabadpiaci kapitalizmus ellen. Ezzel kapcsolatban egy, egyszerű megjegyzésem és kérésem van, így innen. Ha bármely parlamenti párt bármely parlamenti képviselője ki szeretné mutatni, hogy ő másképp gondolkodik: akkor bizonyítsa be. Amíg pl Szanyi Tibor nem szavaz másképp pl TB-liberalizáció, vagy más emblematikus ügyben, addig zárójelbe kell tenni minden cikkét. Ez érvényes a többi frakció állítólagos lázadóira" is. Amíg szavazatokkal és tettekkel nem bizonyítanak, addig, hogy a szélsőjobbos bloggerek humoros szókincsével éljek, megmaradnak fotelforradalmároknak és szájkaratésoknak. Ja, és még egy elv, kiegészítésképpen: a másképpen szavazás csak akkor ér, ha a választások előtt legalább egy évvel korábban indul a változás-deviálás a pártvonaltól. Ez egyben azt jelenti, hogy tekintettel arra, hogy az EP választások fél év múlva vannak, innentől sajnos nincs mód arra, hogy a pártok belső ellenzéke számomra hiteles módon nyilvánuljon meg másképpen. Bocs. De annak ellenére, hogy cseppet sem hiszek a parlamenti pártok megújulásában, azoknak akik ebben hisznek, és netalántán őszintén teszik: sok sikert kívánok, bizonyítsák be, hogy tévedek.
És ha már fűzzük a gondolatokat.
Sokan figyeljük reménykedve az LMP alakulását. A minap megjelent egy gazdaság- és adópolitikával kapcsolatos közleményük. Érdemes átolvasni!

2009. január 30., péntek
3 fontos téma a közeljövőben
1. Gazdasági balhé
Magyarországi zavargásoktól tart az IMF-kölcsön feltételei miatt Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója – írja a Magyar Nemzet.
„Nincs biztosíték az ellen, hogy erőszakos cselekmények történjenek a gazdasági válság miatt” – nyilatkozta Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a BBC adásában a Magyar Nemzet szerint. (zoom.hu)
2. Világbékemenet
Mi a közös az AC Milan-ban, Michelle Bachelet chilei elnökasszonyban, és Viggo Mortgensenben? Mindannyian csatlakoztak a békemenethez, amelynek magyarországi szervezése a ferencvárosi kampány alatt sem állt meg.
3. Európai Parlamenti Választások
Az Európai Unió határozata szerint a tagállamokban 2009. június 4-7. között kell megtartani a voksolást. Hogy e négy nap közül melyiken, azt a köztársasági elnök jelöli ki. (stop.hu)

2009. január 26., hétfő
Köszönöm, köszönjük!
Köszönöm minden ferencvárosi választónak, közel 4%-ot értünk el (na jó, érvényes szavazatok 3,95%-a, összes szavazat 3,88%-a a majdnem végleges adatok szerint). A választás tétje az volt, hogy megnézzük, van-e ennek az egésznek értelme, van-e rá fogadókészség: a válasz egyértelműen igen. Természetesen rengeteg ponton kell fejlődnünk, de a lehetőség a jelek szerint adott! Érdekes évünk lesz.
Kérek még egy fél nap pihenést, és hamarosan jelentkezem továbbiakkal, tervekkel, elemzésekkel, meg ilyenek.

2009. január 21., szerda
Annyi minden történik!
A tegnapi nap elsősorban a tragikus Bush-korszak végét jelenti, és Obama elnökségének elejét. Martin Luther King, és a U2-s Bono álma is megvalósulhatott: a zenekar ott játszhatta el a King tiszteletére írt dalt, ahol King elmondta a "Van egy álmom" beszédet. Klikkelés előtt zsebkendő előkészítése ajánlott. Itthon az amerikai nagykövetség előtt pezsgőt bontottunk, amit jól le is hozott az MTI és a DunaTV, a HVG pedig egy videót szerkesztett, ami itt megtekinthető. Most látom, az index.hu is lehozta videóban!
Ugorjunk.
Tegnap volt a ferencvárosi jelöltek TV-vitája a kerületi TV-ben, ami itt megtekinthető.
Ma ezt tervezzük: "Az idei télen már közel száz ember fagyott meg a hideg miatt az utcán vagy saját otthonában. A Humanista Párt sajtótájékoztatót tart, melyen kifejti, milyen azonnali lépéseket tehet a parlament az otthontalanná válás és a hajléktalanság megelőzésére. A Humanista Párt az Alkotmánybírósághoz fordul, és kéri, hogy állapítsa meg a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, és megfelelő határidő kitűzésével kötelezze az országgyűlést a szálláshoz való jog biztosításával összefüggő jogalkotási feladatának elvégzésére."
A mai Népszabadságban van egy riport és bemutató a Humanista Pártról.
Eközben igyekszünk minden kerületi lakoshoz eljutni a választások előtt, úgyhogy most megyek is, mert még sok a tennivaló!

2009. január 20., kedd
Ünnepeljünk! - meghívó minden olvasónak
Végre! Pezsgőbontás a George W. Bush korszak végén
A Humanista Párt nyolc év békepárti, klímavédelmi, George W. Bush-ellenes tiltakozás után nyilvánosan pezsgőt bont, hogy megünnepelje a Bush-rezsim végét.
Üdvözlő beszédet mond: Várady Tibor békeaktivista, a Humanista Párt elnöke.
Transzparenseinken a béke reményét, a klímavédelem új lehetőségét, és az emberi jogok esélyét fogjuk üdvözölni. Pezsgőt bontunk, és koccintunk.
Időpont: 2009. január 20., kedden 17 órakor
Hely: Budapest, az USA nagykövetsége előtt a Szabadság téren
Szerdán visszatérünk a belpolitikához, konkrétan szociálpolitikához, egy sokkal komorabb témában: a hajléktalanság és a fagyhalálok megelőzéséről tartunk sajtótájékoztatót.

2009. január 18., vasárnap
Az izraeli és palesztin pacifistákat támogattuk
Büszke vagyok arra, hogy sikerült egy olyan demonstrációt szerveznünk az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán, amelyen egyaránt jelentek meg zsidó szervezetek képviselői, és megjelent például az iszlam.com-on is.
Kaptam például egy ilyen köszönőlevelet:
Látom már volt is egy béketüntetés. Támogatom!
(Az én izraeli rokonaim is pacifisták; fáj is, hogy ez a harcias kép él Izraelről az emberekben, persze a háborút látva: nem véletlenül).
A Nol beszámolója alább olvasható, és egy rövid videó itt megtekinthető:
A Humanista Mozgalom által szervezett demonstráción mintegy félszázan vettek részt. A béketüntetést szervező csoport szóvivője, Szigeti Balázs azt mondta: azért jöttek, hogy tisztelegjenek azok előtt az izraeli fiatalok előtt, akik nemet mondtak a behívóra, és azok előtt a palesztin fiatalok előtt, akik vállalva a következményeket, ki merték mondani hazájukban: a Hamász hagyjon fel a rakétatámadásokkal.
Álmos Róbert, az Amnesty International Magyarországi csoportjának képviseletében arról beszélt, hogy a Gázai övezetben mindkét oldal megsérti a civilek emberi jogait. Követelte, hogy vonják felelősségre a háborús bűnösöket.
Tamás Gáspár Miklós, az Európai Feminista Kezdeményezés tagjaként azt mondta: a II. világháború óta "emberirtó háborúk" tucatjaira került sor, ma is ártatlan emberek halnak meg, gyermekek pusztulnak el, mert olyan rendszer uralkodik a világon, amely különbséget tesz ember és ember között.
A szolidaritási megmozduláson megjelentek "Légy bátor, hagyj fel az erőszakkal", Állítsd meg az erőszakot!" feliratú transzparenseket tartottak a magasba.

2009. január 14., szerda
Köszönöm, köszönjük, folytatjuk!
A HP 3,68%-ot ért el a ferencvárosi választásokon. Ezt nyilatkoztam az MTI-nek, és komolyan gondolom:
""Gratulálunk a ferencvárosiaknak, feltörték a jeget, 3,68%-ot értünk el, ez nagyon biztató az eredmény. Ezen emberek hangja erősödni fog a második fordulóban, megduplázzuk az eredményt. Többen vannak, akik valódi demokráciát, békét, ingyenes és minőségi oktatást és egészségügyet akarnak. Az alacsony részvétel bebizonyította, hogy az emberek többségének elege van a jelenlegi politikából. A kiábrándultakhoz szólunk, megmutatjuk hogy nem csak a korrupt parlamenti pártok és a szélsőjobboldal között lehet választani, van humanista alternatíva is."
Így örültünk az eredménynek:
Created with Admarket's flickrSLiDR.
Tehát folytatjuk! Ott leszünk 25-én is a választásokon, és továbbvisszük az ügyet! A csapataink már készítik a kampány, és mától ismét akcióban vagyunk.
Ezen felül mással is kell foglalkozni, így a Humanista Mozgalommal épp egy holnapi demonstrációt szervezünk, az alábbiak szerint:
Gázában a helyzet tarthatatlan. A Humanista Mozgalom szervezetei,
valamint a Zöld Tett és az Európai Feminista Kezdeményezés demonstrációt
kezdeményeznek, hogy felerősítsék azon palesztín és izraeli pacifisták hangját akik az izraeli támadás valamint a Hamasz terrorakcóinak azonnali leállítááért küzdenek.
A megmozduláshoz csatlakozott az Amnesty International Magyarország is.
A békés tüntetés helyszíne: Izraeli Nagykövetség, II. kerület, Fullánk u. 8. (Megközelítés: 11-es autóbusszal a Móricz Zsigmond Gimnáziumig, majd a Majális utcán fel a Fullánk utcáig)
Időpont: 2008. január 15., 18 órától
Jelleg: a demonstrálók transzparensekkel jelennek meg, mécseseket
gyújtanak az áldozatok emlékére
Részlet a kezdeményezők a közös nyilatkozatából:
"Fiatal izraeliek ezrei vonulnak az utcákon és követelik kormányuktól a
gázai invázió leállítását. Közülük többeket is letartóztattak, ahogyan
azokat a lelkiismereti szolgálatmegtagadókat, katonákat és
besorozottakat is, akik megtagadják a határ átlépését palesztin
területre. Palesztin fiatalok tiltakoznak az izraeli erőszak ellen, de
egyben azt is követelik, hogy a Hamász állítsa le a rakéta- vagy
bármilyen más támadásokat. Nem könnyű felemelnünk a hangunkat a békéért,
amikor az erőszak már tombol, és nem könnyű elviselni az agressziót,
amely saját népedet éri, ha te vagy mások félelmeinek és haragjának a
célpontja. Nem az ő álláspontjuk jelenik meg az újságokban; nem az ő
törekvéseiket tükrözi a sajtó. Mélységesen elítéljük az Izrael állam
által elkövetett erőszakot, és mélységesen elítéljük a palesztin
fegyveres csoportok által elkövetett erőszakot. Csak egy erőszakmentes
tudatosság képes útját állni az erőszaknak, és ha ez a tudatosság ma még
kicsi, hát meg kell növelnünk. Az izraeli hadsereg gázai invázióját
azonnal le kell állítani. Támogatni kell a palesztin pacifista erőket
annak érdekében, hogy megállítsák a Hamászt és más fegyveres
csoportokat. Szükség van egy palesztin államra, és a Nemzetközi
Közösség felelőssége ezt megvalósítani."

2009. január 6., kedd
A jelöltek tv-vitája
A ferencvárosi képviselő-jelöltek vitája itt megtekinthető.
Három nap van a kampányból, pörgünk ezerrel. Bízom benne, hogy az első fordulóban meg tudjuk mozdítani azt a bő 1000 kerületi szimpatizánsunkat, akik együtt akár a harmadik helyezést is megszerezhetik a humanista politikának. Ezt követően a második fordulóban még nagyobb célokat is kitűzhetünk magunk elé!
Szerencsére a humanisták közül van aki tud mással is foglalkozni, így hamarosan tervezünk egy Gázával kapcsolatos megmozdulást és állásfoglalást. Nem maradhatunk csendben. Addig is ajánlom az Amnesty International mai közleményét.

2009. január 3., szombat
Program, videó-ízelítők
Köszönet az összes humanista aktivistának, tagnak, konzultációval segítő szimpatizánsnak a programalkotásért, Jucinak a koordinációért, Sanyinak a tördelésért: íme a programunk a ferencvárosi országgyűlési választásokhoz!
2008. december 29., hétfő
Ajánló
Az olvasóim talán észrevették, hogy kedvenc politikusom Dr. Martin Luther King, és hogy fenntartásokkal, de nagyon drukkoltam Obamának. Ezek után nem furcsa, hogy feltűnt a Rubicon történelmi magazin aktuális száma. A tartalomjegyzék:
Romsics Gergely: Barack Obama. Az első fekete elnök vagy a második Kennedy?
Magyarics Tamás: Fekete-fehér Amerika. Az első rabszolgától az első elnökig
Hahner Péter: Fekete katonák az amerikai polgárháborúban
Konok Péter: A Ku-Klux-Klan története. Egy amerikai tragédia
Konok Péter: Ökölbe szorított kéz. Fekete radikalizmus az Egyesült Államokban
Frank Tibor: „Van egy álmom." Martin Luther King Amerikája
Názer Ádám: Mérföldkövek. Az amerikai polgárjogi mozgalom főbb állomásai
Búr Gábor: Dél-Afrika első fekete elnöke: Nelson Mandela
Informatív, sok jó kép is van benne, melegen ajánlom!

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)